Aloldal top

Bőrelváltozások Eltávolítása

Általában a bőr szintjéből kiemelkedő, különböző pigmentáltságú, szemölcsszerű elváltozások lehetnek festékes anyajegyek, "öregségi" szemölcsök, fibromák, éranyajegyek. Ezek nagy részben jóindulatú elváltozások, esztétikai okból távolítjuk el őket, azonban az irritációnak kitett helyen lévő festékes anyajegyek eltávolítása orvosi szempontok alapján is indokolt.

Az anyajegyek kialakuláa leginkább a bőrt ért UV-sugárzástól függ, vagyis minél több sugárzással találkozunk, annál több anyajegyünk alakulhat ki. Egyes hormonális változásoknál, így természetesen a serdülőkorban és a terhesség alatt is gyakori, hogy több anyajegy jelenik meg a bőrön, illetve a meglévők sötétednek. Az úgynevezett atípusos anyajegyek, amelyekből bőrrák fejlődhet ki, családi hajlamként öröklődhetnek, tehát fokozott orvosi felügyeletet igényelnek.

A vírusos bőrelváltozások, többek között szemölcsök, condylomák, illetve más, nem vírus okozta, általában korral megjelenő bőrnövedékek egyre többek számára okoznak panaszt. Gyakran jelennek meg nyakon, hajlatokban, szemkörnyéken, de a test más területein is előfordulhatnak. Fontos tudni, hogy a vírusos eredetű bőrelváltozások fertőzőek. A továbbfertőződés és mások megfertőzésének lehetőségét elkerülendő, javasolt a mihamarabbi eltávolításuk. A nem vírus okozta bőrkinövések, mint például a korral gyakran megjelenő keratosis seborrhoica, fibróma sokszor komoly esztétikai problémát jelent.

Leginkább akkor indokolt eltávolítani egy anyajegyet, ha gyanúsnak tűnik, ha esztétikailag vagy az elhelyezkedése miatt zavaró – például öltözködésnél, borotválkozásnál visszatérő irritációnak van kitéve.

Ha a páciens kéri az anyagjegy eltávolítását, gyakorlatilag bármelyiktől meg lehet szabadulni, ha nincs kizáró ok.

Forduljon feltétlenül orvoshoz, ha egy meglévő anyajegyünkön változás mutatkozik:

  • megváltozik a mérete,
  • növekszik
  • felszíne karfiolszerűvé válik
  • elmosódik a határa
  • vérezni vagy viszketni kezd, begyullad
  • fájdalmassá válik.


A lézerrel történő vaporizálás (vagy a fagyasztás) esetén nem lehet szövettant készíteni, így nem kapunk választ a legfontosabb kérdésekre: pontosan mit vettünk ki szövetileg, volt-e benne rosszindulatúságra utaló szöveti jel? Ép széllel, egészben lézerrel is ki lehet metszeni az elváltozást.

Klinikánkon a műtétet helyi érzéstelenítésben végezzük – nagyobb anyajegyek - bőrelváltozások esetében a plasztikai sebészeti kimetszés lehet indokolt. Minden eltávolított anyajegyet el kell küldeni szövettani vizsgálatra!

Műtét utáni teendők:

  • a napozás és szolárium mellőzése minimum 6 hétig
  • kenőcsös kezelés
  • a heg feszüléstől való óvása
  • kozmetikumoktól tartózkodás.
Hír

Day Spa Szépségcsomag

Egésznapos kedvezményes szépségcsomag, hölgyeknek és uraknak.

Tovább
Hír

Fogfehérítés

Rendelőnkben Zoom típusú UV lámpával végzett fogfehérítési technológiát alkalmazunk.

Tovább
Hír

HIFU - Arclifting mikrofókuszált ultrahanggal -

Műtét nélkül újra fiatalon!

Tovább
Hír

Lipolézer és presszoterápia

Próbálja ki gépi kezeléseinket, melyekkel centimétereket karcsúsodhat már néhány alkalom után!
 

Tovább
SICONTACT - Biztonság a digitális világban